Célom, hogy empátiával és szakértelemmel támogassam azokat, akik családot szeretnének alapítani

RÓLAM

2026-TÓL

Nagy Mónika 2

Nagy Mónika Vagyok,

meddőségi, reprodukciós és örökbefogadási szaktanácsadó

A Debreceni Egyetemen szereztem az első két egészségügyi diplomámat, amely megalapozta az egészségügy és emberközpontú segítségnyújtás iránti elkötelezettségemet.

Egy külföldi egészségügyi multinacionális cégnél kiemelt ügyfélkapcsolattartói munkám során alapos ismereteket szereztem a hazai reprodukciós centrumok működéséről, valamint a gyermekvállalásért küzdő párok előtt álló kihívásokról és erőfeszítésekről.

Azért végeztem el az Eötvös Loránd Tudományegyetem meddőségi és örökbefogadási szaktanácsadói szakirányú képzését, mert szerettem volna szakmai tudásommal és emberi odafigyelésemmel támogatni azokat, akik ezen a sokszor érzelmileg megterhelő úton járnak.

Hiszem, hogy a megfelelő információk, a felkészültség és a támogató jelenlét nagy segítséget jelenthetnek a döntések meghozatalában. Munkám során biztonságos, elfogadó közeget teremtek, ahol a hozzám fordulók őszintén beszélhetnek érzéseikről, kérdéseikről és bizonytalanságaikról.

Fontos számomra az empatikus megértés, az ítélkezésmentes támogatás és az, hogy minden pár a saját élethelyzetének megfelelő segítséget kapja.

Szakmai aktivitások

feminárium



Magyar Asszisztált Reprodukciós Társaság Kongresszusa

MAPT



Spring Fertility Fórum Varsó

Varsó